K�nnyeztek a f�k. Nem �gy, mint mikor tavasszal k�zvet�tik az �ltet� es�t a meg�jul� term�szetnek. �s nem is �gy, mint mikor ny�ron friss�t� z�por hull al�, z�por, amit mindenki v�r, aminek mindenki �r�l. A cseppek lassan hulltak al� a lombok k�z�l, nem k�rdeztek semmit. Hallottam minden cs�ppen�st, mint a sz�vdobban�sokat. Minden placcsan�s a sz�vembe t�pett, nem k�rdezve, �n mit akarok.

*

Szomor� napra �bredtem, m�g akkor is, ha ezt magamnak sem ismertem be. Az �nnep szele m�r egy h�napja k�s�rtett. �reztem, hogy minden nappal k�zeledik, minden nappal kicsit jobban a sz�vembe markol, hogy mire elj�n a nagy nap, teljesen meggy�t�rj�n. �s a nap elj�tt, csak�gy, mint eddig minden �vben. Valentin- nap, a szerelmesek �nnepe, amit �n tizenhat �ve mag�nyosan �lek �t.

Sz�rny� el��rzetem volt, amikor felkeltem, de nem foglalkoztam vele. Mint egy g�p, felkeltem, elmentem az iskol�ba, �s m�g nevetnem is siker�lt. �sszess�gben nem t�rt�nt semmi szokatlan. Ha nem lett volna febru�r 14-e, minden teljesen h�tk�znapi lett volna. Kiv�ve a furcsa szor�t�st a gyomromban �s a mellkasomban, ami valami f�jdalmat j�solt.

Amikor az iskol�b�l hazafel� lesz�lltam a buszr�l, megint az a szokatlan �rz�sem volt. Valami tompa f�jdalom. Azt hittem az�rt van, mert megint elfelejtettek. De ahogy indultam a h�zunk fel�, m�r t�volr�l l�ttam a feh�r aut�t a h�zunk el�tt. Anya itthon van! De mi�rt? Mit keres itthon ilyen hamar?

A furcsa f�jdalom a mellkasomban egyre er�s�d�tt, a sz�vem hevesen dobogott, mik�zben meggyors�tottam a l�pteim. �reztem, ahogy a k�ts�gbees�s v�gig�ramlik a testemen, mintha csak a v�rembe keveredett volna. Ahogy el�nt�tte minden tagom, a l�bam egyre gyorsult, �s a fejemben sz�rny� k�pek sorj�ztak. �gy t�nik, a sz�rny� el��rzet m�gsem volt megalapozatlan. Nem csak a Valentin- nap k�zeled�se okozta?

Mire el�rtem a kaput, m�r szab�ly szerint lihegtem, de nem �rdekelt. Semmi sem �ll�thatott meg, meg kellett tudnom, mi t�rt�nt.

Amikor felt�ptem az ajt�t, Anya az �tkez�ben volt. El�m j�tt. Lassan s�t�lt fel�m. L�ttam a f�jdalmat az arc�n, az elgy�t�rts�get, �s azt is, hogy s�rt. Fekete ruh�t viselt. �s semmit nem kellett k�rdeznem. Apa. Tudtam, an�lk�l, hogy b�rmit mondott volna.

A k�nnyeim, mintha a semmib�l t�rtek volna el�, el�nt�tt�k az arcomat. Anya k�zelebb l�pett, �s �t�lelt. Percekig �lltunk �gy, �s egy�tt zokogtunk. Azt�n m�gis megsz�lalt, nehezen form�lva a szavakat: - Apa meghalt.

Ez a mondat �r�kre az elm�mbe iv�dott, kit�r�lhetetlen�l. Addigra m�r tudtam, mi t�rt�nt, de hallani sz�rny� volt. Le�rhatatlan. El�sz�r nem csak szomor�s�got �reztem, sokkal ink�bb k�ts�gbees�st. Olyan �r�let volt, amit nem akarok m�g egyszer �t�lni. A tudatos �nem elveszett, hogy �tadja a hely�t az �rzelmeknek. A b�nat, a k�ts�gbees�s, az �ress�g, a f�jdalom, a tan�cstalans�g egyszerre lept�k el mindenem. A k�nnyeim pedig csak folytak, mint a z�pores�. A szemeim kifogyhatatlan sz�k�k�tnak t�ntek.

Azt�n az �rzelem�radat elt�nt, olyan gyorsan, mint ahogy j�tt. Az ir�ny�t�st �tvette a tudatos �nem, �s nem hagyott helyet az �rzelmeknek. Fel kell h�vnom a bar�tn�imet. Sz�lnom kell nekik, hogy tudj�k, mi t�rt�nt. Be�t�ttem az egyik�k sz�m�t, egym�s ut�n minden gombot, an�lk�l, hogy gondolkodtam volna. A kezeimet valami l�thatatlan er� vez�relte. Felh�vtam, �s elmondtam, mi t�rt�nt. Egy mondat volt az eg�sz. Egy r�vidke mondat. �letem legf�jdalmasabb mondata. A hal�l sz� ott visszhangzott a f�lemben m�g pecekig. Tudtam, hogy a t�bbieknek is sz�lnom k�ne, de nem volt r� er�m.

Csak egyvalamire tudtam gondolni: hogy nincs fekete ruh�m. Nevets�gesnek t�nt, hogy ez j�r a fejemben, de nem tehettem r�la. Az ir�ny�t�s kics�szott a kezeim k�z�l. K�nnyekkel a szememben turk�ltam a szekr�nyben. Kiborogattam minden fi�kot, minden polcot �tkutattam, am�g r�akadtam egy r�gi, kiny�lt fekete p�l�ra, �s egy fekete nadr�gra.

Fekete.

Fekete.

Fekete.

Minden s�hajjal egy patak folyt v�gig az arcomon. Sokszor s�rtam m�r �letemben, de ilyen k�nnyekkel m�g nem tal�lkoztam. Ezeket nem az�rt ejtettem, mert valami meghatott, nem az�rt mert f�ltem, �s nem is az�rt, mert szomorkodtam. Nem. Szomor� voltam. Igaz�n szomor�. Azt hiszem, ezel�tt nem is tudtam, mi az igazi szomor�s�g.

Nem l�tom t�bbet. T�bb� nem �lel mag�hoz, nem sz�l�t bab�nak, mint mindig. Annyi mindent nem �lt�nk �t egy�tt. Furcsa volt belegondolni, hogy soha nem hallottam �nekelni, �s most m�r nem is fogom. Annyi mindent nem �lhet�nk m�r �t. Nem lesz ott a ballag�somon, nem ismeri meg a j�vend� f�rjem, nem l�tja majd az unok�it! A szomor� gondolatok meg�ll�thatatlanok voltak. A semmib�l j�ttek, �s csak gy�ltek �s gy�ltek.

Azt�n az elm�l�s gondolata mindenem �tj�rta. Volt �s nincs. Mind elt�n�nk. Mindenki, akit szeretek, meg fog halni. Anya �s a testv�reim. Nem tudok elk�pzelni egy olyan vil�got, ahol �k nincsenek. Hogy tud az ember elviselni ennyi f�jdalmat?

Sose voltam vall�sos. Nem tudom, hiszek-e Istenben. Valamikor azt gondoltam, l�tezik, m�skor pedig azt, hogy nem. De hogy �lhetn�k �gy, hogy nem hiszek a mennyorsz�gban? Hinnem kell abban, hogy Apa m�g most is l�tezik valahol, �s boldogan �s b�szk�n n�z le r�m.

Hal�l. �n is meghalok egyszer. Meghalok, �s olyan lesz, mintha nem is l�teztem volna. Vajon fognak eml�kezni r�m? Hagyok magam ut�n b�rmit, ami itt lesz, ha �n m�r nem?

*

S�rtak a f�k. Nem �letet ad�n, nem friss�t�n. A cseppek s�r�n hulltak al�, �s m�r nem �rdekelt az sem, hogy nem k�rdeznek. A sz�vdobban�saim sem k�vett�k a cs�ppen�sek ritmus�t. Nyugodt voltam, f�jdalmasan nyugodt. De a f�k k�nnyei csak hulltak, egyre gyorsabban �s gyorsabban, m�g �reztem, hogy elnyelnek engem is.